OFF-ROAD SHOW 2021-BEN IS AZ AMTS-EN

Idén újra megörvendezteti hazánk legnagyobb autós rendezvénye, az AMTS Autó Show a terepautózás szerelmeseit. A szezonnyitó 10, önmagában is teljes értékű rendezvényként működő tematikája mellé, immáron harmadik alkalommal érkezik önálló programként az Off-Road Show és kiállítás 2021-ben!

Off-Road Show 2021 programja

A látogatók és kiállítók nagy örömére a 4×4 EURO TRIAL pálya mellett ismét épülni fog bemutató off-road pálya, izgalmas nyomvonalakkal az AMTS Off-Road szekciójába, melyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögnek majd az ország minden tájáról érkező terepjárművek.

Lesznek újabb és izgalmasabb gépszörnyek, a szervezők által átrendezett és felszántott terep, hogy Te is minél jobban kivehesd részedet a pályán zajló akciókból – akár nézőként, akár az Off-Road TAXI utasaként!

A program keretei között nem csak a legnagyobb hazai versenyzőkkel és versenysorozatokkal találkozhatsz, hanem a lelkes GPS koordináta-hajhász kalandtúrás szervezőkkel és a sorozatban résztvevő izgalmas járművekkel is.

amts miniautó építés

Idén is erős lesz az amerikai 4×4-es kiállítói vonal és mellettük debütálnak a nagy vasak is! Azaz kimerészkedik majd a nagy nyilvánosság elé az egyedileg átépített 8×8-as izom off-road monstrumokat felsorakoztató Euro Truck Trial kategória is.

amts miniautó építés

Élményhétvége az egész családnak

A cél ismételten egy valódi családi élményhétvége prezentálása Neked és szeretteidnek, ahol átérezhetitek a terepjárózás igazi hangulatát.

Mottónk: az off-road mindenkié. Kevesen tudják, hogy ez a hobbi nem feltétlenül a versenyzésről szól, hanem egy remek szabadidős elfoglaltság is.

amts miniautó építés

Az off-road trophy versenyeken túl számos profin szervezett off-road kalandtúra is elérhető Magyarországon, melyek minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújtanak. Ha kedvet kaptál, a túrákról, valamint, hogy miként érdemes belevágnod az off-roadozásba, minden infót megtudhatsz a boxutcában felsorakozó off-road kiállítóktól és versenysorozatok szervezőitől.

amts miniautó építés
amts miniautó építés

Csodamasinák megmérettetése az Off-Road Show 2021-es programján

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén sem marad el az igazi keleti és a Balkán blokk az off-road tematikában. Nem hiányozhatnak többek között a Niva és UAZ, valamint számos ismert keleti csoda brutálisan átalakított példányai sem. A tavalyihoz képest jóval nagyobb számban lesznek kint láthatóak mesterien átalakított és kivitelezett, a nemzetközi versenyszíntéren is jól bizonyító csodabogarak, mint például a SCARABEUS.

amts miniautó építés

A hazai Triál versenysorozat szervezői M.T.T.E színvonalas akadálypályával készülnek mind a három napra, sőt, nemzetközi megmérettetésen kimagasló eredményeket felmutató, bajnok járművek is akcióba lépnek.

amts miniautó építés

Nem lesz hiány a háttéripar kiállítóiban sem. Színvonalas standdal készül, valamint a pályán is bizonyít majd a nemzetközi szinten is széles körben elismert Hajdu Off-Road szerviz.

amts miniautó építés

A járműveket azonban nem csak nézni lehet: a legbátrabbak idén is beülhetnek a sofőrök mellé az off-road taxizás keretei között. És ez még nem minden: pénteken kettő, szombaton és vasárnap pedig 3-3 alkalommal kerül sor az AMTS Off-Road Show-ra 2021-ben, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek is bemutatkoznak majd.

Érdemes lesz odafigyelni rájuk! Gyere és nézd meg Te is!

amts miniautó építés
amts miniautó építés

Andor és Krisztián

Ha tetszett összefoglalónk és szeretnél azonnal értesülni az Off-Road világ újdonságairól, iratkozz fel hírlevelünkre és rendszeres tájékoztatást küldünk a legfontosabb Off-Road aktualitásokról:

error: Védett tartalom! Nem engedélyezett a letöltés. Ha szeretnéd használni a weboldal tartalmait vedd fel velünk a kapcsolatot.